
A kommunikáció története nevezhető információs forradalmak története
A
rádiózás története a kezdetektől napjainkig
A rádió tág értelemben véve csak hangot használó tömegkommunikációs
médium. Ebben az értelemben beszélhetünk kábelrádióról, internetes rádióról
és - a telefonhírmondóról is, mely mind azonos kategóriába tartozik a hagyományos
AM/FM vagy a digitális rádióval. A rádió szűk értelemben az elektromágneses
hullámok segítségével kisugárzott jelek médiuma (a szó eredete a sugárzásra
vezethető vissza. Angol neve, a broadcasting a széles körbe eljutó (műsor)
szórást (eredetileg mezőgazdaságban a vetést) jelenti. A kezdeti időkben
nevezték wirelessnek: drótnélkülinek is.
Miután itt elsősorban a tartalom érdekel minket, a használt
- sugárzó vagy kábelen közvetítő - módszertől függetlenül minden, rendszeresen
nagyobb közönségnek hangzó műsort közvetítő technológiát rádióként kezelünk.
Ebben az értelemben az első rádió a budapesten elindított Telefonhírmondó
volt.
A rádióműsorok fajtái
A rádióműsorokat többféle szempont szerint lehet csoportosítani
(Gálik, 2001):
- Tartalom alapján lehetnek belfölre irányuló általános
(full service) vagy szakosodott (format) rádiók (ezen belül zenei stílus(ok)ra
vagy szöveges műsorokra szakosodott), illetve külföldre irányuló propaganda
állomások. A missziós/vallási rádiók külön kategóriába sorolhatók. Akárcsak
egy újság esetén, az állomás arculatát, és sikerét is a megfelelően kiválasztott
műsorszámok összállítása, összeszerkesztése, csomagolása adja. Kereskedelmi,
közösségi, vagy közszolgálati ill. általános vagy szakosodott kategóriába
is sorolhatók a kisebbségi, nemzetiségi rádiók.
- Vételkörzet alapján lehetnek kisközösségi (pár
km, pl. egy lakótelepnek), helyi (10-30 km, egy városnak), körzeti (30-100
km, egy régiónak), országos (egész országot lefedő adóhálózattal), célzottan
külföldre irányuló nemzetközi vagy általános globális közönségnek szóló
(pl. BBC WS). Az általában egy nagyváros környezetében fogható állomások
az USA-ban egy “rádiós piacnak” számítanak. A hallgató szempontjából megkülönböztetnek
a lakóhelye rádiós piacán belülről származó, és azon kívülről “beszűrődő”
adókat.
- Finanszírozás tekintetében lehet kereskedelmi
vagy nem kereskedelmi. Utóbbi esetben a finanszírozás jöhet részben vagy
egészben az államtól, a hallgatóktól (előfizetési díj vagy önkéntes támogatás
formájában) vagy más szervezettől (egyház, alapítvány stb).
- Tulajdonlást tekintve a rádiók lehetnek állami
kézben, az egyház kezében, egy közösség/alapítvány/egyetem kezében, önkormányzati
tulajdonban vagy magánkézben. Az utóbbi esetben beszélhetünk független
magánrádiókról, amikor a rádiót egy helyi vállalkozás működtet, vagy hálózatos
rádióról, amikor a tulajdonos nem helyi, hanem vagy egy országos hálózatot
működtet vagy külföldi cég. Magyarországon és Kelet-Európában számos rádió
és hálózat francia vagy amerikai tulajdonos kezében van.
- A terjesztési technológia alapján megkülönböztetünk
analóg és digitális műsorokat. Az analógon belül közép- vagy hosszúhullámú
(AM) ill. rövidhullámú műsorokat, melyek általában nagyobb területet tudnak
egy adóval lefedni, ezért többnyire országos vagy nemzetközi műsorszórásra
használják, illetve az URH sávban FM műsorszórást, mely alkalmas sztereó
zene sugárzására, de csak kisebb körzetben fogható, ezért országos lefedettség
eléréséhez több adót igényel.
Egy másik felosztás szerint megkülönböztethetünk földi
sugárzású, műholdas, kábelen történő sugárzást ill. internetes közvetítést.
Az internetes csak digitális lehet, a többi lehet analóg vagy digitális
technológiájú. Fontos, hogy mivel a sugárzott rádióadások terjesztési technológiája
véges számú erőforrással (frekvenciával) rendelkezik, az éterbe sugárzott
rádiók számát korlátozni kell, így csak állami engedély birtokában működhetnek.
Az engedélyt általában pályázat útján szerezhetik meg, amelyben a szempont
lehet a műsor tartalma (közérdek) vagy a műsorszórásért felkínált pénzösszeg
is. A frekvenciaszűkösség problmáját azonban sok helyütt eltúlozzák, és
erre hivatkozva tartják korlátok között a rádiók számát.
A fenti kategóriák különféleképp keverhetők, s ez alapján
a gyakorlatban megkülönböztethetünk néhány alapvető típust.
Az állami rádió működhet részben kereskedelmi alapon,
sokszor monopolhelyzetet élvez, és sokszor - mivel a kormánytól kapja a
fenntartáshoz szükséges pénzt - egyoldalú kormánypropagandát fejt ki. Ez
különösen a fejlődő országokra jellemző, de a szocialista országokra minden
esetben jellemző. Az USA államilag finanszírozott rádiója az Amerika Hangja,
mely az amerikai kormány szócsöve, annak álláspontját képviseli, de az
USA-n belül nincs engedélye műsort sugározni: csak nemzetközi propagandát
fejt ki.
A közszolgálati rádió lehet államilag finanszírozott,
de magánkézben levő is. Alapvető különbsége a tisztán állami rádiótól,
hogy tájékoztatása kiegyensúlyozott, nem áll a kormánypropaganda szolgálatában.
Küldetése tájékoztatni, nevelni és szórakoztatni. A közszolgálati (public
service) rádió típuspéldája a BBC. A közszolgálati rádió általában
több párhuzamos programot is szolgáltat. Ezek között lehet minden műfajt
lefedő full service program (a BBC eredeti koncepciója), és lehetnek
szakosodott programjai is (ezek között a legáltalánosabb a komolyzenei
és irodalmi program). A közszolgálatiság klasszikus értelmezése szerint
az értékes műsorokat közvetíti, ezért kimaradnak az “értéktelen” tömegműsorok.
Napjainkban átértékelik a közszolgálatiság fogalmát: a kereskedelmi rádiók
is közszolgálatinak tekintik magukat, hisz a “közt”, sokkal nagyobb tömegeket
szolgálnak, mint a valójában “elitrádiónak” tekinthető hagyományos közszolgálati
rádiók. A közszolgálat célja minél nagyobb hallgatóközönség megszólítása.
Erre alkalmas volt egy vegyes, minőségi műsorokat készítő rádió - de csak
addig, míg a kereskedelmi érdekeknek alárendelt konkurencia el nem indult.
Ezután a minőségi helyett a minél könnyebben befogadható műsorok felé mozdultak
el a rádiók. Ebben a környezetben a hagyományos közszolgálati állomások
feladata a minőség megtartása lehet - egyfajta küldetés.
A közszolgálati mellett a kereskedelmi rádiók alkotják
a duális médiarendszer “második lábát”. Ezeknek egyetlen célja a
profit termelése, s mindent ennek rendelnek alá. Bevételi forrásuk a reklám,
melynek a reklámok közti zenei és prózai műsorok segyítségével próbálnak
minél nagyobb számú fizetőképes hallgatóságot szerezni. A médiatörvények
különböző arányú közszolgálati műsorszámok közvetítésére kötelezhetik őket.
A kereskedelmi rádiók egy bizonyos szűk közönséget céloznak meg, melyeknek
jól kiszámíthatók az igényei. Erre egy formátumot (format) használnak,
melyben pontosan meghatározott zenei stílus(ok)at játszanak. Az ilyen,
szakosodott műsorszórást narrowcastingnak is nevezik.
Az utóbbi évtizedek fejleménye a triális médiarendszer
kialaulása,
melyben a harmadik elem a közösségi rádiók. Ezek egy kisebb közösség
hangját szólaltatják meg sokkal informálisabb keretek között, mint a közszolgálati
vagy kereskedlemi rádiók. Általában a közösség támogatása tartja el őket,
a munkatársai fizetés nélkül dolgoznak bennük. Céljuk a mikrofont a közösség
kezébe adni. Hallgatóságuk általában elég alacsony, hiszen kifejezetten
szűk rétegnek szólnak egyes műsorai.
A kalózrádiók alkotják a rádióknak azt a csoportját,
mely nem rendelkezik rádióengedéllyel. Ez a csoport ezért igen tág tematikát
képvisel: kommersz zenét sugárzó éppúgy van köztük, mint vallási fanatikus,
egy ripolitikai propagandaadó, vagy a demokráciáért küzdő ellenzéki állomás
(utóbbiak az ún. klandesztin rádiók - tulajdonképpen ilyenek voltak az
1956-os rádiók is). A kalózrádiók első csoportjai nemzetközi vizeken horgonyzó
hajókról sugároztak. A kalózrádiók közt vannak napjaink legsötétebb hangú
állomásai, az ún. “gyűlölet-rádiók”, melyek az egyes népcsoportok közti
gyűlöletet szítják, adott esetben akár közvetlen felszólításokat téve egyes
személyek megölésére (pl. Afrikában). Észak-Amerikában pedig a náci szellemiséget
hirdető kalózrádiókat is találhatunk.
I. A rádiózás története Nagy-Britanniában és Európában
Az európai rádiózást modelljét a nemzetállamok keretei
jelölték ki. Egy ország - egy állami monopolhelyzetben rádió elvén terjedt
el a rádiózás szinte minden országban. A kezdeti években (a húszas évek
elején) a nyugat-európai adók elindulása után közép- és kelet-európában
még a vevőkészülék üzemeltetését (házi építését) sem engedélyezték. A helyi
adások elindulása után is külön rádióengedély kellett a rádiók működtetéséhez
(ami rádióelőfizetési díj, később tévé előfizetési díj formájában lényegében
2002-ig fennmaradt Magyarországon).
A kezdeti években néhány országban voltak kereskedelmi
rádiók is (pl. Norvégia, Franciaország), melyek tevékenységét az állami
monopólium bevezetése szűntette meg, általában a II. világháború után.
Máshol máig folyamatosan megmaradtak a kereskedelmi rádiók (pl. Spanyolország).
Luxemburg különleges példa, hiszen az 1933-ban alapított Radio Luxemburg
is kereskedelmi rádió volt, és számos európai piacra szórta középhullámon
kereskedelmi műsorát. A harmincas években angiali hallgatottsága vasárnaponként
meghaladta a BBC-ét, mert tánczenét sugárzott, amit a brit hallgató a közszolgálati
rádióból nem kapott meg.
Írországban már 1919-ben működött zenét és szöveges műsort
sugárzó rádió, melyet azonban betiltottak. 1921-re már több száz rádióamatőr
volt a brit éterben, de engedélyük maximum heti 15 perc sugárzására volt.
1922-ben indult az első engedélyezett brit műsorszóró állomás, 2MT hívójellel.
1922-ben hozta létre hat, a készülékgyártásban is érdekelt cég a British
Broadcasting Company-t, monopóliummal. Jogot kaptak előfizetési díj szedésére,
így a korai BBC bevételei ebből és az eladott készülékek után fizetendő
díjból folytak be. Céljuk az volt, hogy a műsorsugárzással lendítsék fel
az általuk gyártott készülékek forgalmát. A BBC-t 1927-ben megtették a
Parlamentnek felelős, de a kormánytól független közintézménynek (British
Broadcasting Corporation). Reklámot nem sugározhatott (és ezt máig fenntartja!),
a kiegyensúlyozott tájékoztatás megtartását egy külön testület ellenőrizte.
A kezdeti években a pártatlanság megőrzése érdekében nem adhatott hírt
a parlamenti vitákról és máig nem fűzhet véleményt a hírekhez.
Első igazgatója 1938-ig (Lord) John Reith volt, akinek
a közszolgálatiságról vallott elvei az egész európai rádióműsorszórást
alapjaiban befolyásolták. A műsorsugárzás céljának a hallgatók “oktatását
és felemelését” jelölte ki. A műsorpolitikában ezért a vegyes műsorszerkezet
(mixed programming) elvét követte. Ebben az egymást követő műsorszámok
rendjének kiszámíthatatlanságával igyekezett rábírni a hallgatót arra,
hogy folyamatosan végigkövesse az adásokat és éppúgy végighallgassa a szórakoztató
rádiójátékot, mint az azt követő komolyzenei programokat. Feladata volt
a közízlés és közerkölcs nevelése is. Kialakították a délkeleti angol kiejtéssel
beszélő “BBC Standard English”-t; a bemondók pedig csak szmokingban - állhattak
a mikrofon elé. Vegyes műsorával a társadalom minden rétegét megszólította
- legalábbis elvileg. Az adások ugyanis sokak szerint nem a hallgatók,
hanem a kulturális elit értékeit és normáit képviselték. A kulturális paternalizmust
a monopóliuma tette lehetővé.
1925-re már a BBC at ország 85%-án fogható volt, amiben
Európában élen járt (hasonlóképp teszi ma is a DAB kísérletekben). 1937-ben
a családok 71%-a fizetett elő a BBC-re.
A rádió növekvő népszerűsége miatt nem csak a gramofonipar,
de a sajtó is fenyegetőnek érezte a konkurenciát. Így a BBC-t kényszerítették
arra, hogy egészen 1938-ig az esti órák előtt nem sugározhatott hírműsort
(addigra már mindenki megvette a maga délutáni napilapját is).
A II. világháború felborította a békeidők műsorpolitikáját.
A propaganda nem csak nemzetközi, hanem belföldi piacra is készült. A BBC
két programját (National Programme és Regional Programme) egyesítették
Home Service néven és 1940-ben létrehozták a Forces Programme-t, mely a
katonáknak szólt. Mivel sokkal több vidám, szórakozató műsort és zenét
sugárzott, mint a közszolgálati Home Service, 1942-ben már 50%-akl több
hallgatója van, mint a Home Service-nek: megkezdődik a programok szakosodása.
A hitleri náci propagandát ellensúlyozta a BBC ekkor létrehozott
többnyelvű - és a célterületeken általában betiltott - világszolgálata
(World Service), mely a II. világháború alatt már magyar nyelvű műsorokat
is sugárzott.
**
A diktatúrák rádiózása.
A II. világháborúban a leghírhedtebb a náci Németország
birodalmi rádiója volt, mely teljes egészében Hitler propagandáját adta.
A propagandaminiszter Göbbels határozta meg a rádiós műsorpolitikát is.
A BBC-ével gyökeresen ellenkező típusú állami rádiót valósítottak meg:
a teljesen egyoldalú tájékoztatást. Göbbels alapfilozófiája az volt, hogy
a rádióval pergőtűzszerű és egyszerű sztereotípiákon és szlogeneken keresztül
gondolatok helyett elsősorban érzelmeket ébresszen. A rádióhallgatás ösztönzése
céljából csak a német adásokat fogni képes néprádiókat dobtak piacra. A
nemzetközi adások tekintetében is kihasználták a rádiót, hisz propagandaműsoraikat
28 nyelven sugározták a meg nem szállt területekre (megszállás után már
a “belföldi” birodalmi műsort közvetítették a helyi rádiók is).
Hasonlóan fontos propagandaszerep jutott a Szovjetúnió
rádiójának is. A majd tucatnyi időzónát átölelő országban a rádióhallgatókat
szintén távol próbálták tartani a külföldi műsoroktól, ezért bevezették
az olcsó vezetékes rádióadást, melynek 1960-ig 31 millió előfizetője volt
(a hagyományosnak ekkor 44 millió).
**
A II. világháború után Forces Programme helyét a Light
Programme veszi át, később létrejön a kulturális műsorokat sugárzó Third
Programme. Ezt a modellt (közszolgálati általános program + szórakoztató
program + komolyzenei-kulturális program) szinte minden európai állami
rádió követi, ill. létrehozza: a Szovjetúniótól
(Rosszija-Majak-Orfej) Magyarországig (Kossuth-Petőfi-3.
Műsor [később: Bartók]). A lord Reith-i koncepciót közelítik a közízléshez,
a társadalmi igényekhez.
Az 50-es években a televízió megjelenése (Kelet-Európában
ugyenez a 60-as években) alapvetően megváltoztatja a rádiózási szokásokat.
A rádió közönségének 2/3-a 10 év alatt átvándorol a televízióhoz. A BBC-nek
1964-től kezdve egy másik kihívásal is szembe kell néznie: a kereskedelmi
rádiók megjelenésével. Ezek - az állami monopólium miatt - csak kalózként
indulhattak el, mely a nemzetközi vizeken horgonyó hajóról sugárzott. Az
amerikai stílusú pergő zenei műsort sugárzó Radio Caroline pár hónappal
indulása után 7 millió halgatóval rendelkezik. Hamatosan más kalózok követik
őt, pl. a Radio London, melyek összhalgatottsága már 15 millió. A Radio
Luxemburggal együtt a britek 45%-a hallgatja ezeket a rádiókat.
A kalózokat elhallgattatni nem tudják (A Radio Caroline
1979-ig, anyahajója elsüllyedéséig működött), de a kalózrádiók sikere nyomán
a BBC műsorpolitikájának helyességét többen megkérdőjelezik. A köz szolgálatának
új koncepciója szerint a hallgatók nagyobb beleszólást követelnek a műsorba:
az alapvetően zenére épülő műsort játékok, rövid hírek, reklámok és betelefonálós
műsorok szakítják meg. A BBC végül ezen új koncepció alapján, 1967-ben
megalapítja a Radio 1 nevű popzenei állomást, melyet szimbolikusan egy
korábban kalóz DJ indít el. (Ennek húsz évvel későbbi követője a még Magyar
Rádió műsoraként induló Danubius is). Ebben az évben átszervezik a többi
állomást is, Radio 2, 3 és 4 neveken (utóbbi maradt az eredeti koncepció
szerinti full service közsolgálati műsor). Ugyanekkor indítják el a BBC
első helyi (körzeti) állomását, melyet máig 45 további követet. 1990-ben
indul a Radio 5, mely előbb sportra, majd 1994-től Radio 5 Live néven hírekre
szakosodott.
Végül 1973-ban megszülethet az első magánrádió, az LBC
(London Broadcasting Corporation). 1976-ban indult az első közösségi rádió.
Az első országos kereskedelmi rádiók (a komolyzenei (!) Classic FM ésa
könnyűzenei Virgin) csak 1992-ban indulnak.
Az állami monoplóiumot Olaszországban 1976-ban kérdőjelezték
meg. Az alkotmányellenesnek nyilvánított monopólium eltörlése után gombamód
szaporodni kezdtek az olasz magánrádiók. Az első években még nem voltak
alárendelve a frekvenciagazdálkodásnak, így a rádiók alanyi jogon indulhattak
azon a frekvencián, ahol csak akartak, illetve ahol üres helyet találtak.
Ez a nagy fokú szabadság (és a vele járó káosz) nyomán ma is több mint
1976-tól 78-ig 2500-ra nőtt az állomások száma. A frekvencia azé, aki nagyobb
teljesítménnyel sugároz elvén a tőkeerősebb, ezért erősebb adót üzemeltetni
tudó vállalat több hallgatót ért el és elnyomta a kisebbeket.
Franciaországban a monopóliumot először egy egyetemi rádió,
a Radio Campus sértette meg 1969-ben. Őt csak 1977-ben követték a következők.
Ezek a szabad / kalóz / közösségi rádiók először erősen politikus, baloldali
beállítottságúak. Azóta szinte minden országban megjelentek a közösségi
(vallási, kisebbségi, kommunális/civil, politikus/baloldali) rádiók. A
közösségi rádiók műsorait szinte minden esetben “amatőrök”, a közösség
tagjai maguk készítik, ezért nagyobb hallgatóságot sosem vonzanak. A közösségi
rádiók egy része időközben megszűnt vagy átalakult kereskedelmi rádióvá.
A magánrádiók engedélyezése a 70-80-as évektől a 90-es
évekig tartott más nyugat-európai országokban - utolsóként Svédországban,
Ausztriában, Törökországban vezették be a duális médiarendszert. Kb. ugyanerre
az időre tehető a kelet-európai szocialista blokk felbomlása, melyben így
szinte a nyugat-európai oszágokkal egyidejűleg indulhatott meg a kereskedelmi
és közösségi rádiózás.
**
Megemlítendő, hogy Dél-és Közép-Amerikára az amerikai
és az európai modell egyaránt hatással volt; országtól függően volt vagy
nem volt állami közszolgálati rádió. A világ legnagyobb hallgatói táborával
rendelkező rádió mindmáig az állami felügyelet alatt álló Kínai Rádió.
II. A rádiózás története Magyarországon
A Telefonhírmondó indulása. A Telefonhírmondót
Puskás Tivadar tervezte, szervezte. Már 1881-ben Párizsban is kísérletezett
a “dalműtelefonnal”, de ez csak egyszeri közvetítés volt.
A Telefonhírmondó adása 1893. február 15-én indult el.
A szerkesztőség az Astoriától nem messze, a Magyar utca 6. szám alatt volt,
négy szerkesztővel és mintegy száz munkatárssal. “Mint a méhkasra, rajzanak
be és ki a tudósítók és dolgozzák fel a munkatársak a beérkezett táviratokat,
híreket és külföldi újságokat. Egy külön terem arra szolgál, hogy telefon
útján érintkezzék a szerkesztőség a külvilággal. Kilenc telefon áll a tudósítók
és a gyorsírók rendelkezésére. Külön összeköttetésben van a szerkesztőség
a képviselőházzal és külön telefonvonal közvetíti a börzetudósításokat.
Az így beérkezett híreket feldolgozva és szépen leírva megkapják a felolvasók,
akik felváltva olvassák fel az e célra szánt készülékek előtt egy e célra
berendezett szobában a kiadásokat” - írta az Ország-Világ az indulás évében.
Az alapító Puskás Tivadar az indulás után két hónappal meghalt. A telefonhírmondót
Popper István fejlesztette tovább; ő alakította ki a sávos műsorszerkezetet,
az esti főműsoridő színházi közvetítéseit is. A világszenzációnak számító
intézményt az USA-ban is utánozták, de az ottani verzók rövid idő alatt
megbuktak.
A telefonhírmondó híreit előre le kellett írni, aláíratni,
s naponta háromszor leadni a megfelelő minisztériumnak. Előfizetői száma
nem haladta meg a 10 ezret, s a telefontól független vezetékei az I. világháború
után elavultak, 1923-ban egy hóviharban vezetékei nagy része is tömrement.
1925-ben a rádióra kiírt koncessziós pályázatot a Telefonhírmondó Rt. nyerte
el, így ezután műsorai beolvadtak a rádióéba. A Telefonhírmondó megmaradt
vezetékein még a II. világháborúig kevés saját műsor mellett közvetítette
a rádió műsorát, míg a háborúban végleg tönkrement hálózata.
Az újonnan létrejött Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt
az MTI érdekeltségi körébe tartozott, melynek része volt a rádió hivatalos
hetilapja, a Rádióélet is.
A rádió első elnöke Kozma Miklós - egyben MTI elnök -
volt. Működése alatt igyekezett a rádiót függetlennek tartani a politikai
propagandától. Tanító, nevelő és szórakoztató funciót kívánt a rádiónak,
akárcsak a BBC első igazgatója, Lord Reith, de mindenmellett a független
nemzeti ideológiát is szolgálta. Ezen az alapon igényes komolyzenét és
jazzt is sugárzott a politikailag is elvárt cigányzene és nóta mellett.
Jellemző kordokumentumok a rádió hivatalos megnyitásakor,
1925. december 1-én elmondott beszédek:
"Ezzel bevonult a magyar művelődés rendszerébe egy
új, jelentős tényező, amely nagy feladatokra hivatott, egyrészt népünk
oktatása és kulturális emelkedése terén, másrészt a magyar műveltségnek,
kivált a magyar zenének és általában a magyar névnek a külföldön való megismertetése
terén.
Midőn, mint a m. kir. Postának vezérigazgatója, ezennel
szívből s hazafias örömmel üdvözlöm a magyar rádió-vevőkészülékek közönségét,
mint mindazokat, akik hallgatják a mi szolgáltatásainkat, egyúttal a Mindenható
áldását kérem a magyar broadcasting intézményére és annak jövő fejlődésére."
(Demény Károly államtitkár, a Magyar Királyi Posta vezérigazgatója).
"Fogadalmat teszek arra, hogy minden üzleti szempontot
háttérbe szorítva, tisztán csak a magyar kultúra szempontjait szem előtt
tartva fogjuk ezt a fegyvert kezelni..." (Kozma Miklós miniszteri tanácsos
megnyitóbeszédéből)
A kezdeti rádióláz után harmincas évekre azonban a
rádiót fogyasztók száma egyre inkább lemaradt az európai átlagtól. A rádiót
elsősorban fővárosi értelmiségi, tisztviselő és kereskedő réteg hallgatta
- nem utolsósorban azért, mert sokáig itt volt csak fogható az adás. Mégis
a legnépszerűbb zenei műsor a cigányzene volt. 1932-ben indult a “Budapest
II”, azaz a második rádióprogram. A falu számára a rádió a II. világháború
híréhségével (és az új adók beállításával) vált elérhetővé. A háború alatt
a magyar rádió a politikai propagandát szolgálta: élőben közvetítette pl.
Hitler egyes beszédeit. A Sztójay-kormány 1944-ben betiltotta minden külföldi
rádióállomás hallgatását. 1944. novemberében a menekülő németek minden
rádióadót felrobbantottak.
A háború után 1945. május elsején indult újra az adás,
egyelőre egy budapesti adón és a pesti utcákra kihelyezett hangszórókon
keresztül. 1949-ben indul a második program és a két adó Kossuth és Petőfi
nevét veszi fel. (Kossuth Rádió már létezett 1941 óta: a KMP Külföldi Bizottsága
által, a szovjet kormány támogatásával szervezett titkos, klandesztin adó
volt). 1952-53-ban indul a Magyar Rádió 5 vidéki körzeti stúdiója önálló
műsoraival. Az 1956-os forradalom alatt a rádió bejelenti, hogy "hazudott
minden órában" és felveszi a Szabad Kossuth Rádió nevet (ekkori adásai
a Szabad Európa Rádió archívumában maradtak fenn). Sorra alakulnak a vidéki
szabad rádiók, melyeket a szovjet csapatok hallgattatnak el.
1959-ben indul a máig folytatódó Szabó család, a rádió
első szappanoperája. 1973-ban indul el hivatalosan az URH-n kulturális/komolyzenei
műsorokat közvetítő 3. műsor, mely 1986-ban a Bartók rádió nevet veszi
föl.
1986-ban kezdte meg adásait a Magyar Rádióhoz tartozó
Danubius rádió (az első magyar kereskedelmi rádió) a hazánkban tartózkodó
turisták számára, német nyelven, a 100,5-es MHz-en, Kab-hegyi, majd soporni
adóról. Magyar nyelvű adása ekkor még nincs. Ez volt az első adás a nyugati
URH-sávban. Eredetét tekintve nem magyarországi közönségnek szánták: hasonló
szerepet töltött be, mint a Franciaországba a határain túlról sugárzó kereskedelmi
“periférikus” rádiók vagy a Radio Luxemburg: az osztrák állami monopólium
miatt ott nem indulhatott magánrádió, ezt a határ túloldaláról átsugárzott
rádióval pótolták. A német műsor egy ideig Antenne Austria néven futott.
A várt sikerek elmaradása miatt 1992-ben a német adás megszűnt: megszületett
viszont az első magyar kereskedelmi rádió.
1989-ben indul az első budapesti helyi kereskedelmi műsor,
szintén a Magyar Rádió adása, a Calypso 873. Főszerkesztője 2002-es megszűnéséig
B. Tóth László volt. 1989-ben a Németh-kormány bevezette a frekvenciamoratóriumot,
abban a reményben, hog yaz első szabadon választott kormány 1990-ben elkészíti
a médiatörvényt. A frekvenciamoratórium azt volt hivatott megakadályozni,
hogy a szabályozás nélküli időket kihasználni vágyók ne juthassanak rádió-
és tévéadókhoz. A terv nem valósult meg, mert 6 éven keresztül a politikai
csatározások miatt nem jött létre médiatörvény. A helyi rádiók hiányában
szerepüket részben a városi kábeltévék vették át. A frekvenciamoratóriumot
(a kalózokon kívül) két vállalkozásnak sikerült megkerülnie: az egyik a
Juventus Rádió. A Juventus története 1988-ra nyúlik vissza, amikor néhány
balatoni vállalkozó engedélyt kapott egy helyi program középhullámú sugárzására.
A csődbe ment vállalkozást 1991-ben vásárolta meg Wossala György, aki Schamsula
György akkori hírközlési minisztertől máig tisztázatlan körülmények között
engedélyt kapott a "vételminőség javításra", így két nagy teljesítményű
FM-adóval lényegében országos adóvá vált a rádió. Nem sokkal később a céget
a texasi Metro Media International vásárolta fel, s 1996-ban hallgatótábora
már népesebb volt, mint a Kossuth rádióé, meghaladta a két és fél milliót.
A Juventus Rádió volt az, mely meghonosította Magyarországon az agresszív,
kereskedelmi szemléletű, amerikai rádiózást. Zenei anyaga (amelyet az országban
elsőként a potenciális hallgatóság körében végzett teszteléssel válogatott)
a mai napig példa a helyi kereskedelmi rádióknak is. A másik frekvenciamoratórium
alatt született rádió a Bush amerikai elnök látogatására létrehozott Radio
Bridge, mely Bush távozta után is “ideiglenesen” az éterben maradhatott,
s sokáig a VOA Europe adását közvetítette.
1991-ben szólalt meg először a Tilos Rádió, még kalózként,
hiszen frekvenciaengedélyt a frekvenciamoratórium miatt nem adtak ki egyetlen
rádiónak sem. A Tilos kezdettől fogva a szubkultúrák, a fiatalok rétegrádiója
volt (többször frekvenciát cserélt, míg az ORTT elvette tőle, így 2002-ben
csak az interneten és kábelen fogható). Hasonlóképp kalózként, de eltérő
profillal indult a Fiksz Rádió, mely civil kezdeményezésként indult.
1993-ban megszünt a Szabad Európa Rádió sugárzása. Ugyanebben
az évben született egy kormányrendelet, mely lehetővé tette a helyi, nem
nyereségérdekelt rádiók működését. 1993 nyarán kapták az első helyi rádiók
az engedélyeket, ekkor még csak keleti URH sávra és középhullámra.
1996-ban megszületett a médiatörvény. Létrejötte után
már lehetővé vált létrehozni a kereskedelmi rádiókat. 1998-ban indultak
el az első országosan fogható kereskedelmi csatornák: a privatizált Danubius
Rádió és az új piaci szereplő, a Sláger Rádió. 2000-ben indult az első
vallásos helyi rádió, az egri Magyar Katolikus Rádió.
Ma mintegy 120 helyi rádió működik az országban. Többségük
hasonló arculatú általános zenei adó, egy részük egy megyén vagy régión
belül hálózatba kapcsolódik. A nagyvárosokban 4-5, a kisvárosokban 1-2
helyi rádió működik. Igazi formátum rádiók ma még alig léteznek, holott
valószínűleg ez jelenti a rádiózás jövőjét Magyarországon is. Ma már minden
nagyvárosban van közösségi állomás is. 2002. vége óta van lehetőség 1 km-es
vételkörzetű, falusi vagy kisközösségi rádiók indítására.
III. A rádiózás története az USA-ban
A rádiót mint műsorközlő médiumot az olasz Marconi tette
ismertté (1895-ben párhuzamosan az orosz Popovval ő végezte az első rádiókísérleteket
is). Az USA-ban Marconit vállalatának (American Marconi) eladására kényszerítették
1919-ben. A General Electric létrehozta a Radio Corporation of Americát
(RCA).
Az USA-ban 1920. novemberében szólalt meg az első rádió:
a KDKA Pittsburgh-ben (ez az állomás mindmáig működik). Ők a mai értlemben
vett rádióműsort szolgáltattak. A kezdetekben egy másik rádiózási filozófia
alapján is indult állomás. Az ATnT 1922-ben New York-ban indított WEAF
hívójelű adóját, melyen bárki beszélhetett, aki fizetett érte. Ennek az
adónak tehát nem volt műsora, ami hamar bukáshoz is vezetett: a közönség
érdeklődését ez a fajta “nyitott mikrofon” nem kötötte le. Az ötlet azonban
mégsem ment veszendőbe, hiszen a pénzért kapható mikrofonidő gyakorlatilag
a rádióreklámot jelenti. A kereskedlemi rádiók alapvető feltétele, hogy
a bennük elhangzó reklámok minél szélesebb közönséghez jussanak el, tehát
a WEAF bevezette reklámok mellett a KDKA bevezette műsorszolgáltatás házasságából
megszülettek a kereskedelmi rádiók és hamar kiszorították a rádiózás első
éveiben indult “oktatási” adókat (a nem kereskedlemi adók száma 1925-ben
150 volt, 1945-re 25-re csökken).
A WEAF eredeti koncepciója, a rádióidő bérbe adása ma
is működik. Itt nem csupán reklámokról van szó. Pl. egyes rádiók arra szakosodtak,
hogy kisebb közösségeknek egy órás blokkokat ad át (pár száz USD/óra áron),
melyet tetszés szerinti saját műsorával tölt ki. Ilyen alapon működnek
az amerikás magyarok helyi műsorai is). De éppígy ebbe a kategóriákba sorolhatók
azok a hirdetők által megvásárolt műsorok, amikor egy műsorszámot fizet
meg a szponzor azért, hogy a saját elképzelése szerinti műsort sugározzon.
A szponzorált műsorok ma is léteznek, de már a legtöbb médiatörvény kiköti,
hogy a szponzor a műsor tartalmát nem befolyásolhatja.
*
A telefonhálózat szerepe a rádiózásban
A telefonvonalaknak a rádió kifejlődése után is nagy szerep
jutott: a rádióhálózatok műsorszolgáltatása nagymértékben függött a telefonvonalaktól.
Távolsági közvetítést ugyanis a kezdeti években (1926-ig) csak telefonkábeleken
lehetett adni (a közép- és rövidhullám több technikai ok miatt is alkalmatlan
volt rá: zavarásra érzékenyek voltak, időnként elhalkultak (fading), használhatóságuk
pedig erősen napszakfüggő volt). Az egyik első ilyen közvetítés 1922-ben
egy futballmeccs közvetítése volt. 1926 után az erre a célra kifejlesztett
kábeleken kötötték össze a rádiókat. Ezt a feladatot továbbra is az ATnT
telefontársaság látta el, monopolhelyzetben, amit cserébe kapott azért,
hogy rádiós tevékenységét átengedte az RCA-nak.
A korai állomástulajdonosok egyben rádiókészülékgyártással
is foglalkoztak. Úgy gondolták, hogy ha már állomások számára is programot
szolgáltatnak, akkor a készülékek is jobban fogynak majd: ez volt ugyanis
a legfontosabb bevétel akkoriban (a gramofonlemezfelvételeket is hasonló
céllal készítették, a lejátszó berendezés mellé). 1926-ban D. Sarnoff megalapította
az NBC-t, hogy ilyen központi műsort adjon a helyi állomások számára. Megvásárolta
a WEAF New York-i állomást és ezt használta központi adójának, ahonnan
a többi állomás átvehette a műsort. 1927-ben W. Paley azonban arra gondolt,
hogy ő nem a rádiókészülékekből, hanem reklámokból fog megélni - erre alapozta
a CBS-t. Ehhez azonban egyetlen állomás és hallgatósága kevés volt: ehhez
is hálózatba kellett kapcsolódni, amihez ismétcsak telefonvonal kellett.
Mindkét esetben ugyanaz a műsor szinte azonos költségen az eredeti hallgatóközöség
sokszorosához juthat el (az USA-ban ismeretlen volt az országos/állami
rádió fogalma). Mindkét kereskedelmi koncepció sikeres volt: az 1930-as
évek végére az NBC és CBS is a teljes hallgatóság 70%-át tudhatta magáénak.
A hálózatos rádiózás Európában máshogy alakult: itt az
állami monopólium miatt nem alakulhattak városonként független rádiók,
így eleve a központi műsor szétosztására és vidéki reléállomásokon történő
továbbsugárzásra rendezkedtek be a rádiók. Az USA-ban ma a hálózatos műsorok
főleg a talkshow-kat és betelefonálós “coast-to-coast” adásokat jelentik:
azonban ezek vonzzák a legnagyobb hallgatóságot.
A kábelek történetében jelentős esemény a koax kábel
1934-es
bevezetése (ezt a Bell társaság dolgozta ki). Ezek a kábelek tették lehetővé
az első kábeltelevíziós adásokat is, az 1940-es években; s egészen máig
ilyen kábeleken jut el a kábeltévé az otthonokba.
*
1927-ben alkották meg a “médiatörvényt” (Radio Act), mely
egyrész a mai FCC (Szövetséges Távközlési Bizottság, kb. a magyar ORTT
és HIF együtt) elődjének létrehozásával szabályozta az addigra teljesen
kaotikus frekvenciahelyzetet (még mindenki ott sugárzott, ahol helyet talált
a sávban - Chicagoban 40 rádió működött így 1926-ban), és monopóliumellenes
határozatot is hozott.
Így végül négy nagy rádióhálózat jött létre (melyeknek
műsorait a “főadójukon” kívül bizonyos óraszámban helyi rádiók is sugározták).
Ekkorra az ATnT eladta rádióit és csak a rádiók közti összeköttetés biztosítása
volt a feladata. Európától eltérően az amerikai hálózatok nem azonos műsort
sugárzó közvetítőállomások hálózata volt, hanem egy központi adó műsorát
időnként átvevő helyi rádiók szövetsége (leginkább a Juventus Rádió mai
(2002) hálózatáshoz hasonlítható). A hálózatba kapcsódást egyrész az indokolta,
hogy egy műsort azonos költségen sokkal nagyobb közönségnek lehet eladni,
másrészt az, hogy a így azonos reklámok is sokkal nagyobb közönséghez juthattak
el egyidőben.
A legnagyobb rádiós hálózat az RCA által létrehozott NBC,
majd a Columbia lemezgyárt által alapított CBS kb. 100-100 csatlakozott
helyi állomással, melyen a megállapodott időkben a központi műsorok voltak
hallható. A másik két a Mutual Broadcasting System és az ABC volt. Az NBC
újdonsága volt, hogy választási lehetőséget is teremtett: két országos
hálózatot hozott létre: a Piros Hálózatot könnyedebb és a Kék Hálózatot
komolyabb programokkal. Az NBC a csatlakozott rádióktól pénzt kért műsorai
átvételéért, a CBS viszont a műsoridő feletti rendelkezési jogot kérte:
így saját maga által szervezett reklámokat ill. szponzorált műsorokat sugározhatott
a csatlakozott állomásokon. A CBS ezzel hamarosan megelőzte az NBC-t, mert
a helyi rádiók lelkesen fogadták az ingyen kapott szórakoztató műsorokat,
amilyeneket ők nem tudtak volna elkészíteni. Cserébe csak be kellett mondaniuk
az átvett műsor forrását és már cégnek nem adhatták oda ezt a műsoridőt.
1930-ra Amerikában felismerik: a rádió a showbusiness
legnagyobb ágazatává vált (Billboard magazin). A gramofoniparnak olyan
erős konkurrenciát jelentett, hogy gramofonfelvételek sugárzását egyenesen
tiltották. Ennek hatására szerte a világon sorra alakultak a rádiók saját
zenekarai, melyek élőben játszották a szórakoztató, jazz, és komolyzenét.
Mindennaposak voltak az élő közvetítések különböző szórakozóhelyekről,
ahol a helyi zenekar (Magyarországon: cigányzenészek) műsora a gramofonénál
is jobb hangminőségben juthatott el a hallgatókhoz. Az 1950-es évekig gyakorlatilag
minden műsor élőben ment. Az USA-ban az amerikai zenészek szövetségének
még azt is sikerült elérnie, hogy a rádió műsoráról - a zensézsek védelmében
- nem készülhetett felvétel.
A műsorok az 1930-as - 1940- es években mindenhol a mai
szóhasználat szerint egy “full service” közszolgálati adáshoz voltak hasonlók
az egész világon. Szakosodott formátum-rádiók még nem léteztek, bár a zenei
stílusban voltak különbségek (a WLS például “hill-billy szórakoztatást”
kínált: mai szóval countryzenét.) Egy átlagos amerikai rádió 1932-ben 63
% zenét, 21% oktatási műsort, 12% irodalmat, 2.5% vallási, és 1.5% hírműsort
közvetített. Prózai műsoraik között kiemelt szerepet kaptak a szappanoperák:
a hetente ismétlődő rádiójátékok, melyek között a sci-fi témájúak (pl.
a Superman) különösen népszerűek voltak.
1938. októberében került adásba a ma már rádiótörténetinek
számító, pánikot kiváltó “ál-dokumentum”, Orson Welles H. G. Wells Világok
harca (War of the Worlds) című könyvéből készült hangjátéka, a CBS New
York-i főadóján. A történetben marslakók támadják meg a Földet. A hangjáték
mindezt élő adásként állította be.
A II. világháború számos új jelenséget hozott a rádiózásban.
Mint globális médium, alkalmas volt a nemzetközi politikai propagandára:
rövidhullámú állomásokon kezdtek sugározni egymás nyelvein a szembenálló
országok. Az USA elindította a VOA-t (Amerika Hangja), mely belföldre egyáltalán
nem is sugároz. A “polgári” rádiózás egy szegmensét sok országban átalakították
katonai rádióvá, ahol a külföldön harcoló katonák számára sugároztak szórakoztató
műsorokat és üzeneteket a szeretteiktől. Nagy-Britannia és Anglia külön
rádióállomást létesített erre a célra, melyek utódai ma is hallhatók mindenhol,
ahol ezen országoknak katonai bázisa van (ANF il. BFBS). Ekkor kezdődött
az amerikai állomásokon a hazafiasságra buzdító kormány által fizetett
reklámok története.
A háború alatti években kezdett fellazulni az USA-ban
a négerek hátrányos megkülönböztetése. Nem túl sokat emlegetett részlet
az amerikai rádiótörténetből, hogy a fekete bőrű előadókat egyetlen amerikai
showműsorban sem lehetett Misterként vagy Missként bemutatni - ezek a szócskák
nem jártak a néger művészeknek. De még a háború alatt is kitartott az a
szabály, miszerint “néger nem jelenhet meg semmilyen rádiójátékban, kivéve
szolga vagy tudatlan, mulatságos személy szerepében.”, illetve “az amerikai
négerek háborúban betöltött szerepéről egyetlen szponzorált programban
sem lehet beszélni”.
1947-ben indult az első közösségi rádió, a KPFA. Már addig
is léteztek nem nyereségérdekelt műsorok, oktatási céllal, de ez más volt.
A KPFA a kormánnyal szemben a pacifizmust képviselte, és aki azonosult
céljaikkal, azt mikrofonhoz negedték. Hallgatói adományból tartotta fenn
magát, munkatársai fizetés nélkül dolgoztak. Ez a modell mindmáig alapja
a közösségi rádióknak.
A formátum születése A rádiózás hőskorának a II.
világháború vetett véget, a TV megjelenése pedig egyenesen “végveszélybe”
sodorta. A hőskor amerikai kereskdelmi (más nem volt) rádióműsorai olyanok
voltak, mint ma a tévé műsora. Híradók, játékok, szappanoperák, sci-fi-k,
gyerekműsorok stb. A tévé megjelenésével a televízió a rádiótól elszívta
nemcsak a hallgatóságát, de a műsorkészítőket (műsorostul) és a hirdetőket
is. A New York Times írta: “A rádió, ha nem is halott, de haldoklik”.
Egy omahai (Nebraska állam) rádió elkeseredett tulajdonosa,
Todd Storz (Gordon McLendonnal együtt) az ötvenes évek elején a helyi ivóban
felfigyelt arra, hogy az italozók és a pincérek ugyanazt a számot játszották
újra és újra. Megkérdezte, hogy nem unják-e, és azt felelték, hogy ezt
szeretik. A rádió vezetője végigjárta az összes kocsmát és azt hallgatta,
hogy milyen zenéket játszanak bennük. Ezután a helyi lemezboltba ment el,
és kiderítette, hogy mely lemezek mennek a legjobban. Úgy döntött, hogy
megveszi a legjobban menő 40 lemezt (még csak “kislemezek” voltak), és
a rádióállomásán ettől kezdve ezeket játszotta a lemezbolt népszerűségi
listája alapján a negyvenediktől az elsőig, majd újra előről. A TOP 40
formátum megszületett. A hallgatók visszatértek a rádióhoz, és a hirdetők
is. Más rádiósok Omahába repültek, hogy kifigyeljék az új műsorszerkezetet.
Pillanatokon belül az egész USA-ban sorra indultak a TOP40 rádiók. Ugyanazok
a zenék, napi 24 órán át - az emberek pedig ettől kezdve nem műsorokat,
hanem a rádióállomást hallgatták. Hamarosan azonban egy városon belül is
több - akár 5-6 - TOP40 rádió indult, melyek ugyanazért a közönségért és
hirdetőkért versengtek. Egyértelmű volt, hogy ez a verseny nem tartható
sokáig. Ezért új formátumok indultak, más célközönségnek. Ez a folyamat
ma is tart: a formátumok alakulnak, új, “divatos” formátumok születnek,
mások pedig vesztenek népszerűségükből. 1979-ben a WKTU rádióban született
a disco formátum, népszerű volt a MOR (middle of the road). 1982-ben indult
az afrikai amerikai közönségnek szóló Urban rádiós formátum. Ma több mint
12.000 rádió sugároz az USA-ban, 80 különböző formátumban. A formátum-rádiózás
egyben a háttér-rádiózás megszületését is jelenti: a rádió immár nem az
esti családi főműsoridő médiuma, hanem a munkába menet közben autóban,
munkaidőben munkahelyen, este “zajfüggönyként” hallgatott médium.
Magyarország első szakosodott kereskedelmi rádiója a budapesti
92.9 Star Rádió volt, mely a “60-70-80-as évek szupersztárjait" játszotta.
A különféle formátumú rádióknak nem csak a tartalma, zenei
stílusa, hanem a hangzása is egyedi: más-más műsorvezetői stílust és hangzást
igényel egy country- vagy egy urban formátumú rádió.
Az ötvenes évek szüleménye a rádiós játszási lista: a
rádión játszott zeneszámok tudatosan válogatott listája. Chuck Dunaway
és Kent Burkhart 1955-ben a KXOL (Fort Worth, Texas) adón alkalmazták először.
Az URH sávban történő FM sugárzás a II. világháború idején
indult az USA-ban, hosszas technológiai harc után (a módszert már a 20-as
években kidolgozták). 1948-ban már 1000 amerikai FM állomás volt, ma 6700.
Az FM adók száma az 1970-es években haladta meg az AM adókét. Elsősorban
a fiatalok körében volt népszerű, hisz itt kiváló minőségben, sztereóban
hallhatták kedvenc zenéjüket. A középhullám sem halt meg, mindnmáig a nosztalgiaműsorok
és beszélgetős- és hírrádiók a középhullámú sávban kapnak helyet. (Európában
elsősorban az állami rádiók sugároznak itt).
1970-ben alakult meg az 1967-es Közszolgálati Műsorszórás
Törvény elfogadása után a PBS, mely a közszolgálati rádiót és televíziót
felügyelte. A rádió műsorszámokat készít, melyet a helyi nem kereskedelmi
rádiók ingyen kapnak. Ezek a rádiók többnyire egyetemeken készülnek, sok
komolyzenei és prózai műsort sugároznak.
Kitekintés: a rádiózás Afrikában és az arab országokban
Afrikában, ahol a szóbeli kultúra még ma is igen jelentős,
a lakosság nagy része írástudatlan, a televízióhasználat pedig még ma is
csak a nagyvárosokra korlátozódik (az anyagiak és elektromosság hiánya
miatt), a rádió szerepe az élet számos területén sokkal nagyobb jelentőségű,
mint a világ más részein. Az afrikai rádióknak sok olyan funkciója is van,
melyeket a fejlett országokban más médiumok látnak el vagy csak kis jelentőségűek.
A rádiózás korszakai. Az afrikai rádiózás történetét
három fő korszak alkotja. A gyarmati korban a rádió még csak az
európai gyarmatosítók igényeit szolgálta ki, de a frankofon és anglofon
területeken más-más alapelképzeléssel láttak neki a rádiózás kifejlesztésének.
A gyarmatosítás utáni korban az egypártrendszer és a teljes központi
irányítás volt jellemző (központi adó és reléállomásai), ezek mellett pedig
a politikai kalózadók. A kilencvenes években értek véget az állami
monopóliumok, és megkezdődtek a frekvenciaosztások. A rádiók szabadabbak
lettek és a demokratikus kultúra kialakításában is nagy szerepük van (pl.
élő beszélgető műsorok). A 90-es évek óta néhány országban
még az európai átlagot is meghaladó számú helyi/közösségi rádió alakult
és kapott engedélyt, elsősorban vidéken; mindeközben megjelentek a kereskedelmi
rádiók is, ezek viszont a nagyvárosokban.
Programok. A rádióprogramok tekintetében számos
jellegzetessége van Afrika állomásainak. Az általános oktatási műsorok
száma nagyobb, mint Európában, egyes állomások az egészségügyi felvilágosítást,
mezőgazdasági technológiák terjesztését is célul tűzték ki. A helyi hagyományok
ápolása, megőrzése, nőknek és gyerekeknek szóló programok is nagy jelentőségűek.
A vallási adók missziós tevékenysége is kiemelt fontosságú. Az arab országokban
általában külön, egész nap sugárzó csatorna közvetíti a Koránt. A zenei
programokban a kívánságműsoroknak minden kultúrában nagy a szerepe, a személyes
kapcsolatok nagy jelentősége miatt Afrikában sincs másképp. A zenei palettán,
különösen kereskedelmi rádiókban, az amerikai popzene jóval kisebb jelentőségű,
és a helyi afrikai popzene nagyobb szerepet kap. Kulturális programok alatt
az afrikai médiaterminológia a hagyományos életmódhoz kötődő népi események
közvetítését érti. Gambia és Tanzánia élen járt ilyen programok sugárzásában,
máshol azonban a “modern” életvitel elképzelésének megfelelően kimaradtak
a műsorokból. Külön szerepet kapnak a háborús helyzetben a politikailag
elkötelezett propagandaadók - egyes országok polgárháborús viszonyai közt
csak ilyenek sugároznak.
Technikailag Afrika rádiói mindmáig nehéz helyzetben vannak.
Az egyik legfontosabb probléma a vidéki területeken az áram hiánya, ami
helyett az ottani mércével mérve igen drága elemekkel lehet csak rádiót
hallgatni.
Nyelv. Az adások nyelve külön fontosságú Afrikában.
A központi rádió “kénytelen” adásidejének nagy részében azon a nyelven
adni, melyet a lehető legtöbben megértenek – ez általában a volt gyarmatosító
nyelve. A kis közösségi rádiók megjelenésével nyílt meg a lehetőség a kisebb
közösségek nyelvein történő sugárzásra. A műsorok importja (pl. zenei,
hír,) nem ütközik nyelvi nehézségekbe, így angolul, franciául, portugálul
számos állomás átvesz bizonyos európai/amerikai gyártású rádióműsorokat.
Nemzetközi rádiók. A volt gyarmattartók nem távoztak
el a rádiós porondról. Egyrészt helyi FM állomásokon és rövidhullámon relézik
műsorukat, másrészt helyi rádiók műsorába beépítve. A gyarmattartó országok
nemzeti rádióinak ma is nagy szerepe van a helyi afrikai állomások programjának
összeállításában. A francia nyelvű gaboni kereskedelmi Afrika No.1 pánafrikai
műsort készít, s talán az egyedüli, mely Európában is sugároz (Párizsban).
Esettanulmányok. Dél-Afrika magasan megelőzi
valamennyi afrikai ország rádiós ellátottságát. A rádióra vonatkozó törvények
és intézkedések minden adata megtalálható az interneten is. Afrika oszágai
között Tanzánia rádiós fejlődése azért különleges, mert Nyenyere
elnöksége alatt minden támogatást megkapott, és sokban hozzájárult a helyi
kultúra megőrzéséhez. Nyelvileg is különleges, mert nem a gyarmati, sem
a törzsi, hanem a kultúraközti szuahéli nyelvet választotta adásai nyelvéül.
A tanzániai állami rádió mintapéldája lehet a többi országnak is. Szintén
különleges Ghána helyzete, ahol az információs kultúra is előbbre
tart más országoknál. Dél-Afrika után a második médianagyhatalom a Szaharától
délre Nigéria, ahol már nagy hagyománya van a regionális rádiózásnak
is. Az arab országokban Egyiptom az abszolút médiahatalom.
Az arab országok. Az arab nyelvnek szinte minden
országban eltérő a kiejtése, ezért a média különösen fontos szerepet kap,
hiszen itt az iskolákban is tanult - egységes - irodalmi arab nyelvet használják.
Ezért az arab országokban lehetőség van pán-arab csatornák üzemeltetésére.
Az arab országok médiatájképe igen színes palettán váltakozik. A konzervatív
országok (Irán, Szaud-Arábia) csak állami médiumokat engedélyeznek, a szórakoztató
zene szinte teljesen hiányzik, a műsorokban a vallási adások szerepe nagy.
A “szabadelvűbb” országokban (Egyiptom, Marokkó, Omán, Libanon stb) a fiataloknak
szán arab popzenei műsorok is helyt kapnak, léteznek kereskedelmi rádiók
is, de a vallás szerepe itt is óriási. A diktatórikus országokban (Irak,
Líbia) szintén csak állami adók működhetnek, melyek a politikai propaganda
szolgálatában állnak.
A DIGITÁLIS KOR RÁDIÓZÁSA
1995. december 1-én (épp 70 évvel a Magyar Rádió indulása
után) az Antenna Hungária Rt. és a Magyar Rádió Rt. megindította az első
DAB-
(digital audio broadcasting, digitális rádió-) adást Budapesten.
Ez mérföldkőnek számított a rádiózás történetében, a következő évek során
azonban kiderült, hogy ezúttal valószínűleg egy elvetélt kísérletről van
szó: DAB vevőkészülékek (legalábbis máig, legalábbis Magyarországon) nem
kerültek forgalomba, és ma úgy tűnik, hogy még egy ideig nem is fog. Nagy-Britanniában
állami támogatással már csaknem országos lefedettségű a DAB hálózat, melyen
külön, csak DAB-on (és interneten) fogható programot is indított a BBC
(köztük sajátos zenei és szöveges műsorok is, mely a BBC archívumából
közvetít hangjátékokat -- ezek az interneten és műholdról is foghatk).
Míg a DAB az URH FM rádiózás kiváltására lett tervezve, a nagy távolságra
eljutó rövidhullámú rádiózás digitális verziójával is elkezdődtek a kísérletek.
Ha ez megvalósul, egyetlen adóról egy kontinensnyi terület besugározható
földi adóval, jó minőségben, úgy, hogy egy egyszerű hordozható készülékkel
venni lehessen.
A digitális rádióadások valószínűleg egy internetes vagy/és
műholdas felületen fognak elterjedni. Az USA-ban már több, mint százezer
előfizetője van a Sirius Radio nevű 50 tematikus zenei csatornát
kínáló műholdas rádiószolgáltatásnak, melyet az autósok számára
építettek ki. Műholdas digitális adás Európában és Afrikában (WorldStar)
is létezik, lényegesen mérsékeltebb sikerrel. A műholdas rádiók vételére
hordozható készülék és a rá szerelt kistányér méretű antenna is alkalmas,
de csak ott, ahol közvetlen rálátás van a műholdra (azaz a szabad ég alatt,
ami elsősorban az autórádióknál valósítható meg).
Az interneten ellenben 2002-ben már 4000 rádióadás
(streaming audio) fogható élőben. Ezek nagy része hagyományos rádió.
Ezen felül megjelentek az ún. többcsatornás, 100-200 különféle zenei műfajú
csatornát kínáló rádiók (music service provider), melyek bannereikből,
CD-eladásokból és audio hirdetésekből fedezik költségeiket. Az USA-ban
a 2002-ben bevezetett igen magas szerzői jogi díjak azonban számos rádiót
leállásra kényszerítettek. A világ többi részén (egyelőre) a nem kereskedelmi
vállalkozások számára is megfizethetők a jogdíjak.
HH.